Leírás
Mécs Anna új regényének lapjain egy teherbeesés küzdelmét követhetjük végig, míg a történet másik szála a már megszületett babával töltött mindennapokról tudósít. A harmincas éveiben járó Borinak nemcsak teste kitettségével kell nap mint nap megharcolnia az orvosi vizsgálatok és beavatkozások útvesztőjében, de kapcsolatainak újrarendeződésével is. A szüleinek való megfeleléssel, a kéretlen tanácsokkal, házasságának feszültségeivel. A Rutin bölcs és szarkasztikus humorral, kendőzetlenül viszi színre, mennyire központi és feszültségekkel teli téma egy harmincas nő baráti körében a gyerekvállalás, és hogy hogyan lehetséges szelíden, de kérlelhetetlenül leválni a családról, ha az ember maga is családot szeretne alapítani. A két párhuzamos szálat a menstruációs ciklusok váltakozása keretezi, magában hordozva az idő sürgetését, körkörösségét és az időtlenséget is. Kiderül, hogy a vágyott célszalag, a szülés után sem kevesebb a kihívás a mindennapokban, mint előtte, a testet és az érzelmeket kontroll alatt tartani pedig nehezebb, mint megtanulni együtt élni velük – ahogyan a saját gyerekünkkel is. Mécs Anna regénye látlelet egy olyan korszakról, melyben minden korábbinál több zaj és mesterséges közbeavatkozás nehezíti az úgynevezett reproduktív korú nők dolgát, hogy merjék a saját útjukat járni, meghúzni és megtartani a maguk köreit.
Paraméterek
| EAN | 9789634685678 |
| Kiadó | Kalligram |
| Kötés | puhatáblás |
| Kötött ár kezdete | 2025.09.01. |
| Kötött ár vége | 2026.09.01. |
| Nyelv | magyar |
| Oldalszám | 216 |
| Szerző | Mécs Anna |
| Kiadás éve | 2025 |