Szóló
5.999 Ft 5.399 Ft Kedvezmény: -600 Ft -10%
Menny.:db

Szóló

Kívánságlistára teszem
Elérhetőség: 77 db raktáron
Szerezhető hűségpontok:
54
Gyártó cikkszám: 9789635724246
5.999 Ft 5.399 Ft Kedvezmény: -600 Ft -10%
Menny.:db

Leírás

„A családi krónika szerint születésünk után Anyuka képtelen volt megkülönböztetni bennünket, ezért a nővérem csuklójára kék szalagot kötött, az enyémre pedig rózsaszínűt. Vagy fordítva. Mari, a mindeneslány ugyanis szépen hagyta leázni rólunk a szalagot fürdetés közben. Amikor észrevette, anyánk a földre vetette magát, úgy imádkozott, hogy érkezzen egy jel. Egy ösztön. Egy felismerés. Hasztalan. Csecsemőnek is tökéletesen egyformák voltunk. Minden valószínűség szerint én vagyok Róza. Janka szakasztott mása. A másodpéldány. Akire senki sem számított: csak úgy, nyolc perccel később megérkeztem a világra. Hiába voltam istenáldotta tehetség, hiába volt bennem vasakarat, azzal a tudattal kellett egész életemben száztíz százalékon izzani, küzdeni, áldozatot hozni, hogy tisztában voltam vele: amit elérek, sohasem lesz egyedi. Ha egyszer meghalok, úgy emlékeznek majd rám, hogy én voltam a Dolly nővér, aki később halt meg. Na igen. Túléltem Jankát. Talán ez az egyetlen valódi teljesítményem.” Az egész világ rajongott a magyar ikerpárért A balassagyarmati Deutsch ikrek, Janka és Róza tizenegy évesen érkeznek meg a tengerentúlra, rongyosan, nyelvtudás nélkül, mégis világraszóló álmokkal. A századforduló pezsgő New York-i forgatagában szinte mániákusan keresik a boldogulás lehetőségét. Tánctehetségüknek, bájuknak és főleg bámulatos hasonlóságuknak köszönhetően hamar felfedezi őket a Broadway és Hollywood. Huszonéves korukra – immáron Dolly néven – igazi világsztárok, akikért Európa is rajong, uralkodók és iparmágnások keresik a kegyeiket. A tökéletesen csillogó díszletek mögött azonban a fanatikus akarás, a karrier és magánélet közötti választás, a művészi rivalizálás és a testvéri hűség drámái bontakoznak ki. A domináns Janka számára mindennél fontosabb a szakmai siker, az érzékenyebb Rózára azonban fojtogatóan vetül nővére árnyéka. Kiszállhat-e bármelyikük az „ikertrösztből”, hogy végre önmaga lehessen – akár a színpadon, akár a magánéletben? Vass Virág nagyívű, sodró regénye a századfordulós Pestről New Yorkon át Londonig és Párizsig repíti az olvasót, miközben a huszadik század legsűrűbb évtizedei peregnek le. A kibontakozó sztárkultusz, a hollywoodi filmstúdiók, a csillogó varieték és a szórakozás szinte vallásos imádata adják a hátterét Róza és Janka lebilincselő, igaz történetének – két, a maga nemében páratlan művészi és női életútnak.

Paraméterek

EAN 9789635724246
Kiadó Open Books
Kötés keménytáblás, védőborítóval
Kötött ár kezdete 2025.06.04.
Kötött ár vége 2026.06.04.
Nyelv magyar
Oldalszám 592
Szerző Vass Virág
Kiadás éve 2025

Brooklyni balgaságok

5.405 Ft 4.541 Ft
-16% -864 Ft
8 db raktáron
Kívánságlistára teszem

Johanna

5.405 Ft 4.595 Ft
-15% -810 Ft
55 db raktáron
Kívánságlistára teszem

A kerti útvesztő

5.405 Ft 4.595 Ft
-15% -810 Ft
9 db raktáron
Kívánságlistára teszem

Egy örökké tartó dal

5.414 Ft 4.602 Ft
-15% -812 Ft
38 db raktáron
Kívánságlistára teszem

Társdarab

5.414 Ft 4.602 Ft
-15% -812 Ft
8 db raktáron
Kívánságlistára teszem

Szökés Urbinóból

5.414 Ft 4.602 Ft
-15% -812 Ft
26 db raktáron
Kívánságlistára teszem

Krónikák a föld legboldogabb népének országából

5.414 Ft 4.602 Ft
-15% -812 Ft
20 db raktáron
Kívánságlistára teszem

Nyár

5.414 Ft 4.602 Ft
-15% -812 Ft
11 db raktáron
Kívánságlistára teszem

Fő utca

5.414 Ft 4.602 Ft
-15% -812 Ft
57 db raktáron
Kívánságlistára teszem

El a kezekkel Gretától!

5.310 Ft 4.514 Ft
-15% -796 Ft
33 db raktáron
Kívánságlistára teszem

Tudod, hogy szeretlek

5.310 Ft 4.514 Ft
-15% -796 Ft
8 db raktáron
Kívánságlistára teszem

Párhuzamos létezés

5.310 Ft 4.514 Ft
-15% -796 Ft
39 db raktáron
Kívánságlistára teszem

Mi lesz veled, Fellini-villa Klub?

5.490 Ft 4.941 Ft
-10% -549 Ft
7 db raktáron
Kívánságlistára teszem

Úgy táncolnék veled

5.490 Ft 4.941 Ft
-10% -549 Ft
55 db raktáron
Kívánságlistára teszem

Ember a sötétben

5.490 Ft 4.941 Ft
-10% -549 Ft
4 db raktáron
Kívánságlistára teszem

Görbe kereszt

5.490 Ft 4.941 Ft
-10% -549 Ft
16 db raktáron
Kívánságlistára teszem

Értelem és érzelem - Éldekorált kiadás

5.490 Ft 4.941 Ft
-10% -549 Ft
63 db raktáron
Kívánságlistára teszem

Bálnák közt, veled

5.490 Ft 4.941 Ft
-10% -549 Ft
59 db raktáron
Kívánságlistára teszem

Prima facie - Az ártatlanság vélelme

5.490 Ft 4.941 Ft
-10% -549 Ft
59 db raktáron
Kívánságlistára teszem

Nyomorult tigris

5.499 Ft 4.949 Ft
-10% -550 Ft
52 db raktáron
Kívánságlistára teszem

A Napsugárház

5.499 Ft 4.949 Ft
-10% -550 Ft
36 db raktáron
Kívánságlistára teszem

Kairosz

5.499 Ft 4.949 Ft
-10% -550 Ft
30 db raktáron
Kívánságlistára teszem

Nem a narancs az egyetlen gyümölcs

5.499 Ft 4.949 Ft
-10% -550 Ft
42 db raktáron
Kívánságlistára teszem

A névtelen kávéház

5.499 Ft 4.949 Ft
-10% -550 Ft
37 db raktáron
Kívánságlistára teszem

Fekete szív

5.499 Ft 4.949 Ft
-10% -550 Ft
49 db raktáron
Kívánságlistára teszem

Tealevelek szárnyán

5.499 Ft 4.949 Ft
-10% -550 Ft
20 db raktáron
Kívánságlistára teszem

Párizsi történet

5.499 Ft 4.949 Ft
-10% -550 Ft
43 db raktáron
Kívánságlistára teszem

Az exem kedvenc receptje

5.499 Ft 4.949 Ft
-10% -550 Ft
10 db raktáron
Kívánságlistára teszem

Szeretni annyi, mint

5.499 Ft 4.949 Ft
-10% -550 Ft
49 db raktáron
Kívánságlistára teszem

Cassi - A majdnem igazi guru

5.499 Ft 4.949 Ft
-10% -550 Ft
41 db raktáron
Kívánságlistára teszem

Hogy tied legyen az egész

5.299 Ft 4.769 Ft
-10% -530 Ft
52 db raktáron
Kívánságlistára teszem

Marigold Hotel - Keleti nyugalom

5.499 Ft 4.949 Ft
-10% -550 Ft
5 db raktáron
Kívánságlistára teszem

A nagy csoda

5.499 Ft 4.949 Ft
-10% -550 Ft
25 db raktáron
Kívánságlistára teszem

Elmész, visszajössz, sose halsz meg

5.499 Ft 4.949 Ft
-10% -550 Ft
14 db raktáron
Kívánságlistára teszem

Családi szótár

5.499 Ft 4.949 Ft
-10% -550 Ft
43 db raktáron
Kívánságlistára teszem

Parádé

5.499 Ft 4.949 Ft
-10% -550 Ft
54 db raktáron
Kívánságlistára teszem

Ítéletidő

5.499 Ft 4.949 Ft
-10% -550 Ft
34 db raktáron
Kívánságlistára teszem

A vendég

5.499 Ft 4.949 Ft
-10% -550 Ft
51 db raktáron
Kívánságlistára teszem

A dachaui órásmester

5.500 Ft 4.950 Ft
-10% -550 Ft
47 db raktáron
Kívánságlistára teszem

Nyaram Zeldával - Fitzgeraldékkal a Riviérán

5.290 Ft 4.761 Ft
-10% -529 Ft
44 db raktáron
Kívánságlistára teszem

Bábob

5.290 Ft 4.761 Ft
-10% -529 Ft
20 db raktáron
Kívánságlistára teszem

Esther Wilding hét bőre

5.509 Ft 4.683 Ft
-15% -826 Ft
20 db raktáron
Kívánságlistára teszem

Mások országa

5.509 Ft 4.683 Ft
-15% -826 Ft
34 db raktáron
Kívánságlistára teszem

Az emlékezés göröngyein

5.510 Ft 4.684 Ft
-15% -826 Ft
6 db raktáron
Kívánságlistára teszem

Anna Freud - Egy lány az apja árnyékában

5.225 Ft 4.441 Ft
-15% -784 Ft
Utolsó 1 db raktáron
Kívánságlistára teszem

Dallmayr 2. – A megvalósuló álom

5.225 Ft 4.441 Ft
-15% -784 Ft
Utolsó 1 db raktáron
Kívánságlistára teszem

A királynő

5.225 Ft 4.441 Ft
-15% -784 Ft
6 db raktáron
Kívánságlistára teszem

Dallmayr 3. – Ragyogó új korszak

5.225 Ft 4.441 Ft
-15% -784 Ft
28 db raktáron
Kívánságlistára teszem

Bloomsbury szerelmesei 1. - Virginia és az új idők

5.225 Ft 4.441 Ft
-15% -784 Ft
7 db raktáron
Kívánságlistára teszem

Simone de Beauvoir – A Montparnasse asszonya

5.225 Ft 4.441 Ft
-15% -784 Ft
13 db raktáron
Kívánságlistára teszem

Vélemények

Erről a termékről még nem érkezett vélemény.
Írja meg véleményét!